|
Fekete László kérdése a polgármesterhez:
A múlt havi testületi ülésen lakossági megkeresésre szóvá tettem, hogy a Török Flóris utca és az Emlékezés tere találkozásánál indokolt lenne - már az iskola és a lakótelepi közlekedés miatt is - egy gyalogos átkelő telepítése.
Városfejlesztési és Fenntartási osztály indítványomra levélben válaszolt, amit itt tartok a kezemben, és amit ezúton köszönök.
Ebből a levélből kiderült, hogy a múltév folyamán már az Eötvös Loránd Szakközépiskola is megkereste az osztályt. Erre a megkeresésre válaszoltak az iskolának, melynek másolatát részemre is megküldtek. A válaszban szakszerűen leírták a gyalogos-átkelőhely létesítésének menetét, továbbá azt, hogy miért nem indokolt ennek kialakítása.
Eddig talán még elfogadható is lenne a válasz. Talán még az is, hogy leírják 5. M Ft lenne egy közlekedés lámpa telepítése.
De, hogy leírják -idézem- "a balesetveszély a jelenleginél nagyobb lenne az új gyalogátkelőhelyen, mert az átkelő gyalogosok nagyobb biztonságérzettel közlekednek rajta, a járművezetők, pedig nem tisztelik eléggé". Hozzátenném, hogy ennek kapcsán még elhangzott az is, hogy ez hamis biztonságérzetet ad. Nem szeretnék ezzel a dologgal élcelődni de, ez azt jelentené, hogy a lámpa nélküli már felfestett átkelők életveszélyesek és meg kellene szüntetni. Ugye nem!
Minden esetre ne várjuk meg, hogy valamilyen komolyabb baleset történjen. Többet ér egy emberi élet -nem is beszélve egy gyermek életéről-, mint 5M-Ft.
A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy a részemre küldött levélben közölték, hogy az illetékes Budapest Közlekedési Ügyosztály felé az újabb felvetést - döntés előkészítő kérdésként - megküldik. Ez reményt ad arra, hogy előbb-utóbb elkészül a gyalogátkelőhely is. Várjuk. Előre is köszönöm.
Forrás: Fekete László
Eddigi olvasások száma:213
Vissza
|