|
2011. 07. 07.-én kivirultak a piacok: az euró látványos erőre kapott, és ezzel párhuzamosan a forint is rákapcsolt. Ennek hátterében a kedvező amerikai makrogazdasági adatok, valamint az EKB elnökének sajtótájékoztatóján elhangzottak állnak. A forint euróval szembeni árfolyama a 262-es szintet is megközelítette, amire legutóbb tavaly áprilisban volt példa. Ekkor 263,20 - 263,40 forintért jegyezték az eurót a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankért 184,30, a dollárért pedig 193,80 forintot kellett adni. Az euró jegyzése fokozatosan ereszkedett lejjebb - az alacsony forgalmú - kereskedésben. Devizapiaci kereskedők szerint a következő napokban szűk sávban folytatódhat a kereskedés a forint piacán az elkövetkező napokban.
A magyar választások első fordulóját követően (2010. április) a befektetők még kivártak egészen addig, amíg ki nem derült az új kormány összetétele, valamint annak programja; így a forint mostani erősödésének nem csak gazdasági, de politikai okai és üzenete is van. A forint számos pozitív, a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos nemzetközi bizalmat javító tényezőnek köszönhetően érte el ezt az erősödő árfolyamot - állítják a kereskedők. Ezek sorában említették az adócsomag parlamenti elfogadását, amely a költségvetési szigor meggyőző fokozódását és az uniós normákhoz való igazodást mutatja, valamint az ÁKK egyértelműen sikeres államkötvény aukcióját, amelyet az államadósság piaci finanszírozásához való visszatérésének jeleként értékelt a piac.
A forint mozgása alapjában véve a nemzetközi piaci kockázatvállalási hajlandóság függvénye és szorosan követi a térségbeli devizák, elsősorban a zloty mozgását. A nemzetközi piaci kockázatvállalási hajlandóságot az euró/dollár árfolyam alakulása tükrözi jól. Alacsony kockázatvállalási hajlandóság esetén a "befektetési mentsvárnak" tekintett dollár eszközökbe áramlik a tőke, ami erősíti a dollárt az euróval szemben.
A vártnál sokkal jobb amerikai munkaerő piaci adat (ADP-jelentés), illetve Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank elnökének 2011. 07. 07. bejelentése váltotta ki a kedvező nemzetközi befektetői hangulatot és így a forint ugrását. A jegybankelnök a kamatdöntési sajtótájékoztatón ugyanis jelezte: a portugál állampapírok esetében eltörölték a fedezetelfogadással kapcsolatos minimum követelményeket. Mint ismert, a Moody's a befektetésre már nem ajánlott kategóriába rontotta a portugál államadósság besorolását, amely azért váltott ki aggodalmakat, hogy ezt követően az EKB milyen fedezetelfogadási politikát gyakorol majd a dél-európai állammal szemben. Az EKB mai jelzése enyhíti a portugál pénzügyi rendszer likviditási problémáit, ez pedig javítja az eurózónabeli befektetői hangulatot.
A forint erősödéséhez hozzá járult még a Görög helyzet javulása, ami az euróövezet által nyújtott újabb pénzügyi támogatásnak köszönhető. Ez annak is köszönhető, hogy a luxemburgi tárgyalással egy időben a görög pénzügyminisztérium is azt közölte, hogy az EU-val, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Központi Bankkal (EKB) folytatott tárgyalások "pozitívan" zárultak. A görög kormány még 2011 májusában 6,4 milliárd eurós megszorító programot körvonalazott az év hátralévő részére, valamint további 22 milliárdos megtakarítást helyezett kilátásba 2015-ig, továbbá ígéretet tett arra, hogy 50 milliárdot állami ingatlanok eladásából és állami vállalatok privatizációjából teremt elő.
Eddigi olvasások száma:61
Vissza
|